A gyakorlat, mint bemeneti feltétel

‹ Vissza a híreinkhez

Nagyon sok kérdést kaptunk, hogy milyen korábbi tevékenység fogadható el a bemeneti feltételeknél előírt szakmai gyakorlatként, s ennek igazolása hogyan történhet. Ebben a cikkben ezekre szeretnénk válaszokat adni.


Ezen a téren a véleményünk, felnőttképzési szakértők véleménye, s az eddigi gyakorlat a következő:


Az általános tapasztalat az, és ez jó hír, hogy ebben a kérdéskörben nagyon széleskörűen értelmezhető a humán területen szerzett gyakorlat. Humán terület szinte bármi lehet, ami emberekkel kapcsolatos: oktatás, képzés, tanácsadás, HR tevékenység, ügyfélszolgálat, értékesítés, szociális szféra, még az egészségügyi szakma is, stb. Sőt, még akár olyan mérnökök, közgazdászok és hasonló szakemberek tevékenysége is, akik ügyfelekkel tartották a kapcsolatot, vagy értékesítést végeztek hiszen emberekkel kellett foglalkozniuk.


S ha egy létező és működő vállalkozás, intézmény vagy szervezet (Rt, Kft, Bt, egyéni vállalkozás, hivatal, iskola, egyesület vagy alapítvány stb.) vezetője igazolja, tökéletesen megfelel. Ennek formája bármilyen elkészített igazolás lehet, amely hiteles, egyértelmű, legalább két év, szociális szolgáltatási és/vagy humán és/vagy oktatási/pedagógiai területen eltöltött szakmai gyakorlatot igazol, s a kiállítására jogosult személy aláírta. A bemeneti feltétel igazolását bemutató dokumentációk valóságtartalmának vizsgálata nem feladata az Akadémiának (erre eszközei sincsenek), azért felelősségre nem vonható.


Egy megfelelő mintát közzé is teszünk, mely alkalmas ezen bemeneti feltétel meglétének igazolására:


IGAZOLÁS MINTA