‹ Vissza az oktatókhoz

Weisz Ildikó Szilvia

mérnök, család,- rendszer,- szervezetállító, tréner

A Személyiségfejlesztő Akadémia egyik alapítója vagyok. Életutam arra jó példa, hogy a bátorság, változtatási készség, kíváncsiság és tudásvágy hogyan segített arra a szakterületre, ami már gyermekkorom óta érdekelt, annak ellenére, hogy a családi indíttatás más tanulmányok felé irányított. Akadémiánk egyik célja, hogy más szakterületeken képződött, de a segítő szakma iránt érdeklődő és ahhoz megfelelő készségekkel, képességekkel rendelkező emberek lehetőséget kapjanak az átképzésre, továbbképzésre.


Mérnöki diplomáim megszerzését követően a Rába Kereskedelmi RT. győri kirendeltség igazgatójaként, majd testvéremmel közös vállalkozásunk ügyvezetőjeként dolgoztam. Tanultam ezáltal a munkahelyi struktúrákról, a gazdálkodásról, s ami már akkor is a legjobban érdekelt, az emberről, az emberi kapcsolatokról, fejleszthettem a logikus gondolkodás, rendszerben látás képességeit. Közben érdeklődési körömnek megfelelően filozófiát, pszichológiát, pszichopatológiát, pszichés és mentális képességeket fejlesztő technikákat, Hellinger család és rendszerállítást tanultam. /Bert Hellinger, Sophie Hellinger, Dr. Dimitris Stavropoulos, Alfred Ramoda Austermann, Pálmai Dezső, Louise Bloemen … /


Oktatóként, óraadóként először a győri Rejtő Sándor Textilipari Szakközépiskolában dolgoztam, művészettörténetet tanítottam, majd a felnőtt oktatásban is tevékenykedtem (1996-2002).


2009.óta tanulok szupervízoromtól, L.Stipkovits Erikától. A munkám gerincét jelentik a tőle elsajátított személyiségfejlesztő módszerek, így ma már nem probléma, hanem személyiség orientált a tevékenységem. Segítő munkám során megtanultam a rendszerek felé nagy tisztelettel közelíteni. Megértettem, hogy az egyén igazsága a családi rendszereinek igazságaként értelmezhető helyesen, így válik elfogadhatóvá, s gyógyul általa az egyén. Mérnöki szemléletem markánsan megjelenik az állítások során, felfogásom szerint azok memetikai rendszerek, melyek zárt rendszerekként kiegyenlítődésre törekszenek, s úgy lehet értelmezni, mint a vektor geometriát, vagy mint szinkronicitás halmazokat. Alap kompetencia a hálózati gondolkodásmód. Családállításnál nélkülözhetetlen a pszichológia, pszichopatológia ismeret, amit nagy érdeklődéssel fejlesztek folyamatosan.


2009 óta kb. 3000 állítást vezettem csoportban és szintén több ezer egyéni állítást, melyek során elsajátítottam az elfogadást, a megtartás és konfrontálás helyes arányát, az igazodva vezetést, a helyzetnek megfelelő empátiát és a kompetencia határok kijelölését. Az állítások többségének utóéletét, hatás mechanizmusát nyomon követem, így komoly tapasztalati anyag gyűlt össze máig.


2014-től 4 napos Önismereti/Családállító Táborokat vezetek, mondhatom, hogy  nagy sikerrel.

2018-ban Tréner - résztvevőkozpontú felnőttoktató szakmai végzettséget szereztem.


Véleményem szerint a segítő munka alapfeltétele a segítő önreflexiós képességének fejlesztése, ön,- és rendszerismerete, ami egy végtelen tartomány. A szupervíziós munka mellett önismeretbe járok 2009 óta.


„Terápia csak egyféleképpen lehetséges: ha az ember a lélekben az önmagáról alkotott kép igazságát helyreállítja. Sehol sem érvényes annyira, mint a pszichológiában, hogy csak az igazság gyógyít.”

/Hamvas Béla /