L. Stipkovits Erika igazgató évnyitó beszéde - 2017. szeptember 2.

‹ Vissza a híreinkhez

„Helyünk a világban” – a Személyiségfejlesztő Akadémia filozófiája, szellemi-lelki nézőpontja, és az új szakképesítés helye a segítő szakmák színes palettáján



Tisztelt Hallgatók, Kollégák, kedves Vendégeink!


Gratulálok minden felvett hallgatónknak a sikeres felvételi eredményéhez. Örülök, hogy ilyen sokan választották az új szakmai végzettséghez vezető fejlődési utat, a sokszínű előképzettségük, tapasztalatuk, valamint érett személyiségük további kiteljesítésének lehetőségét, és példásan teljesítették a felvételin elvárt szakmai-emberi követelményeket. Szándékaink szerint a következő években valamennyien értékes szellemi kincseket, lélekemelő útravalókat kapnak egymástól és tanáraiktól, folyamatosan fejlődik saját személyiségük, érzelmi képességeik. Továbbá képessé válnak mások, a mentálisan egészséges emberek egyéni és családi rendszerében, generációkon keresztül hurcolt problémáinak, krízishelyzeteinek megoldását segíteni, valamint érzelmi intelligenciájuk: önbizalmuk, önismeretük, önmotivációjuk, empátiájuk, érzelmi képességeik, kommunikációjuk, konfliktuskezelésük, együttműködésük fejlődését inspirálni, és szervezetek működési hatékonyságát növelni. A kiemelten kezelt önismeret mellett rengeteg egyéni- és csoportmódszert sajátítanak el, melyeket családban, párkapcsolatban, munkahelyen, intézményekben, üzleti életben tudnak majd hasznosítani. S mindezt élményszerűen, mert tanulni számunkra azt jelenti, hogy megélt élményeink mentén folyamatosan fejlődünk, személyiségünk pedig egyre teljesebbé válik. A mély szakmai tudás, a segítő attitűd fejlődése mellé a felnőttképzési törvény szerint engedélyezett, önálló FEOR számmal rendelkező szakmai végzettséget szereznek. Meggyőződésem, ha az emberek érzelmi intelligenciájukat fejlesztenék, személyiségüket önreflexiójuk által kiteljesítenék, akkor jobbak lennének a kapcsolatok, kevesebb lenne az érdek, az egészségtelen versengés, a harag, az agresszió, az aggodalom, a tabu, a szorongás, a megoldhatatlannak tűnő probléma, a stressz-betegség, s több az elfogadás, az elégedettség, az öröm, a szeretet…

Önök személyiségfejlesztők lesznek: nem megmondják, mit hogyan kell tenni, gondolni, érezni, mert ez még rosszabb eredményt hozna, még több szorongást szülne, mert a „diagnózistól” még nem gyógyult meg senki. Ehelyett segítik, ösztönzik gyerekek és felnőttek saját érzelmi képességeinek fejlődését, egészséges érési folyamataik kibontakozását. Az ismert bölcsesség szerint nem halat adnak, hanem halászni tanítanak, megtartva a szükséges szakmai kompetenciahatárokat is.


Miből indultunk ki, amikor a Személyiségfejlesztő Akadémiát, az új „érzelmi intelligencia fejlesztő – személyiségfejlesztő” szakmai képzést létrehoztuk, engedélyeztettük?


Röviden: korunk problémái, hiányosságai, valamint az életbeli valódi sikeresség tudományos ismérvei ösztönöztek bennünket.

Nem szeretnék ünneprontó lenni, de muszáj bemutatnom először életünk azon problémáit, hiányosságait, kihívásait, melyek indokolják az érzelmi intelligencia-, valamint a személyiségfejlesztés szükségességét, fontosságát, a személyiségfejlesztő szakemberek tevékenységét.


Első kihívás: Hogyan ellensúlyozhatjuk a fogyasztói társadalom negatív hatásait?


A pénzközpontúság gyengíti biztonságérzetünket, az örömteliséget, az önzetlenséget, a rendszeres túlmunka, az érzelmek sivársága boldogtalanná, beteggé tesznek bennünket. A „Fogyassz, dobd el!”, és a „Kell, vegyük meg!” parancsait nyomja belénk a tágabb környezetünk, az életünket behálózó médiabirodalmak, miközben a nagyvilágban emberek ezrei éheznek, válnak otthontalanná. Sőt a „valósítsd meg önmagad!” divatos szlogenje is nagy nyomás számunkra. Egyre több külsőség mellett egyre miniatűrebb a belső, hiányoznak a valódi mély érzések, érzelemhiányosak, tablet, mobil, facebook, chat, massenger által uraltak lettek az emberi kapcsolatok, személyes találkozások, mély beszélgetések, érintések, ölelések helyett.

Gyakran szorongunk az élettől, szenvedünk félelmeinktől, de nem beszélünk róla. A Facebookon a boldog pillanatokat osztjuk meg, és azt gondoljuk, akkor nincs is semmi bajunk. Az őszinteségtől is félünk, nehogy megbántsuk a másikat, pedig ha jól kommunikáljuk az érzéseinket, gondolatainkat, akkor ez nem fordulhat elő. Attól is félünk, hogy az érzéseink elmondásával kiadjuk magunkat, és leomlik a tökéletességünk álarca. Arra pazaroljuk az energiánkat, hogy kifelé a tökéletesség vagy az elégedettség látszatát tartsuk fenn, miközben rettegünk, hogy napvilágra kerül bizonytalanságunk, sérülékenységünk. Ám minél jobban próbáljuk érzéseinket tudatos kontroll alatt tartani, annál nehezebben tudjuk nyugodtan, elégedetten élni mindennapjainkat. Tartós változást csak akkor érhetünk el, ha megismerjük saját tudattalan tartalmainkat, hogy ne azok vezéreljenek bennünket. Nem szívesen látunk rá erre az ismeretlen világra, elfojtott belső érzéseinkre, elutasított tulajdonságainkra. Pedig csak akkor teremthetünk belső harmóniát, ha a trendivel szemben a tökéletlenségünket is el tudjuk fogadni.

A XXI. század fogyasztói társadalma, a növekvő önpusztítás mindenképpen új életfelfogásért kiált: szeretetteljesebb, emberibb életért, a pénz szolgálata helyett embertársaink szolgálatáért. Önök ezt a nemes feladatot vállalták be, és tudásuk, képességeik, személyiségük fejlesztésével hatékony hatótényezői lehetnek a pozitív változásoknak.


A második kihívás: Mit tehetünk a túlzott racionalitás, az érzelmek kiszorítása ellen?


Manapság túl sokat értünk és túl keveset érzünk. A pszichológia elmélete és gyakorlata is túl tudományos, racionális, a newtoni szemléleten alapuló. A ráció és a bal agyfélteke mindenhatósága háttérbe szorítja az érzelmeket, pedig a teremtésben (az evolúció során) nem véletlenül kaptunk két agyféltekét, a racionális balt és az érző jobbot, mindkettőre szükségünk van, mégis háttérbe szorítjuk érzelmeinket. 100 évvel ezelőtt a pszichoanalízis állította, hogy az embert ösztönei irányítják, majd a behaviorizmus a tanult viselkedésre koncentrált, s azt állította, hogy az ember a viselkedésmódjainak összessége. A humanisztikus pszichológia már holisztikus emberképével a személyközpontúságot és a folyamatos fejlődést hangsúlyozta. Mára szükségessé vált egy további lépés, ami túlmutat a tudományos megismerésen, feltételezi, hogy létezhetnek érzékszerveinkkel fel nem fogható dimenziók is. Sajnos a pszichológusok, pszichoterapeuták jelentős része egyáltalán nem nyitott a spirituális és transzcendens fogalmak befogadására, pedig már a múlt század elején Carl Gustav Jung a szinkronicitás (külső és belső történések egybeesése) és a kollektív tudattalan (több generáción átörökölt tényezők, melyek nem az egyéni életből eredeztethetők) fogalmaival lényegében a párhuzamos világokat, az állandó, el nem pusztítható energiát mutatta meg. Mégis a mai napig uralkodik az a pszichológiai szemlélet, miszerint ami racionálisan nem bizonyítható, az nem létezik. Eközben fizikusok és matematikusok megalkottak egy emberibb világszemléletet, a newtoni világképet erőteljesen megkérdőjelezte a kvantumelmélet. Eszerint az anyag és energia egy és ugyanaz, minden egyfajta rezgés (Pert, Dienes 2008.). Az elmélet szerint a négy dimenzió is jóval több, az öt érzék mellett létezik az érzékek feletti, az érzékeken túli is, és az ember valamiféle egyedi energia, teste egyfajta információs felület. Candase Pert (2008) kidolgozta és bizonyította az érzelmek újszerű magyarázatát, a test-elme koncepcióját, miszerint az érzelmek hormonjai és peptidjei kommunikációs hálót alkotnak az egész szervezetben, s nemcsak a limbikus rendszerben léteznek, ahogy azt eddig hittük. Így a tudat és a tudattalan minden sejtünkben jelen van, az izgalom és a nyugalom valójában a testelme termékei, és az emberi közösségek is összefüggő energiahálózatot képeznek. Az érzelemmolekulák közvetítésével érzelmi energiánk folyamatosan áramlik, tehát minden érzésünk jogos, de a viselkedésben való megnyilvánulása gyakran nem. A test és az anyagtalan tudat között az érzelmek a közvetítők, melyek állandóan változtathatók. A korai traumákat őrzi a test, melyek fájdalma hatékony módszerekkel módosítható. Ugyanúgy, ahogy a transzgenerációs traumák, az ősök és utódok közti tudattalan „üzenetek, parancsok”, melyek kisebb nagyobb fejlődési és működési zavart okoznak, egyben fejlődési lehetőségeket rejtenek. Mindezek a sokszínű egyéni és csoportos terápiás és fejlesztő módszerekkel, megértő érzelmi elfogadással szintén változtathatók - persze soha nem a múlt történései, hanem annak érzelmi töltése írható át, amikor egy-egy trauma már nem „gennyes sebként” tátong, még ha a heg örökké meg is marad. A jelen pszichoterápiás gyakorlat többnyire nem fogadja el a spirituális dimenziót, ennek hatásait, a változtatás energiaorientált módszereit, hiába állnak rendelkezésünkre értékes tapasztalatok. Pedig ezek személyiségfejlődés szolgálatába állítása mára már nem kerülhető el.

Az „érzelmi intelligencia fejlesztő – személyiségfejlesztő” képzésünk során a tudományos pszichológia talaján a különböző dimenziókat kívánjuk egységbe hozni: érzelmeket, emlékeket, testi élményeket, kapcsolatok belső leképeződéseit. S mindezt integratív egyéni és csoportos személyiségfejlesztő módszerek, a család- rendszer- és szervezetállítás, valamint egyéb verbális és nem verbális érzelemkifejezést támogató módszerek tanításával, magas óraszámban (600 órában).


A harmadik kihívás: Visszaszorítható-e az indokolatlan gyógyszerfogyasztás?


Manapság minden bajunkat pirulákkal akarjuk orvosolni, miközben látjuk, hogy egy munkanélküli depressziója magától elmúlik, ha új célokat, munkát talál. S még gyorsabban, ha önmagába vetett hitének táplálását segíti valaki. Ugyan a biológia már évtizedek óta kutatási eredményeivel követeli a holisztikus szemléletet, a teljességre törekvő gyógyítást, mely figyelembe veszi a beteg testi-lelki-szociális állapotát. S vannak is reményt keltő próbálkozások: pl. a DSMV. kategóriái betegség helyett már visszafordítható zavarokról szól. Mégis tovább virágzik a gyógyítás elgépiesedése, a gyakran átgondolatlan, lelki tényezőket nélkülöző szakmai protokollokra való hivatkozás, ahol az orvos-beteg kapcsolat, az orvos személyiségének gyógyító ereje teljesen háttérbe szorul, miközben a gyógyszeripar hatalma óriási, mintha az ember csupán biológiai lény lenne, érzelmek nélkül. S a legnagyobb baj, hogy nincs idő a gyógyításra, az orvos-beteg kapcsolat kialakítására, a lélek gyógyítására pedig pláne nincs, az jóformán a pszichoterápiás magánpraxisra korlátozódik. Nincs prevenció, nincs lélekfejlesztés, s az egészséges ember természetes válságai, krízisállapotai, veszteségélményei idején is magára, segítség nélkül marad, esetleg néhány pirula lesz a társasága. Hiába bizonyítja egy sor kutatás a lélek kezelésének, fejlesztésének „hasznosságát”, a gyors eljárások, a tabletták uralma, a pénz hatalma minden ésszerű kezdeményezést, megoldást háttérbe szorít.

Önöknek személyiségfejlesztő szakemberként oroszlánrészük lesz abban, hogy az érzelmi kompetenciák fejlesztésével segítsék az egészséges önbecsülés növekedését, a megküzdési erőforrások mozgósítását, különösen a természetes krízisállapotok idején. Az érzelmi intelligencia fejlesztésével előzzék meg a felesleges gyógyszerszedést, miközben tartják a szükséges szakmai kompetenciahatárokat is (pl. indokolt esetben pszichiáter szakembert, gyógyszeres támogatást ajánlanak klienseiknek).


A negyedik kihívás: Segíthet-e az „ezo-pszicho-spiribiznisz” térhódítása?


A XX. század vége felé a megnövekedett pszichológiai igénytől fűtve megjelentek tudománytalan, erősen irracionális irányok, melyek a tudományos pszichológiai irányzatokkal szemben tagadják a rációt, az „ezo-pszicho-spiribiznisz” tömeges méreteket öltött. Ma sokan a boldogságot keresik, miközben egyre boldogtalanabbá válnak, így könnyen színre léphetnek a gyakran képzetlen, önjelölt „varázslók”, akik a boldogságot ígérik, gyors varázsütésszerű problémamegoldást, hatalmas csodákat, majd függővé teszik önmaguktól a gyógyírt kereső bizonytalan, lelki sérült, nehéz helyzetben levő embereket. Ellenőrizetlen keretek között, szaktudás nélkül beavatást végeznek, előző életekbe utaztatnak, kontrolálhatatlan érzelmekkel árasztják el klienseiket, tudománytalan, szemfényvesztő technikákkal manipulálják őket, vagy drasztikus csonkolással devalválják a tudományos módszereket. (Például magam olvastam az interneten kétnapos hipnoterapeuta képzés ígéreteit, ahol a hirdető varázslásával, kellő felelősség nélkül elégíti ki saját nárcisztikus igényeit, miközben egy képzett szakember minimum 11 év (!) tanulás alatt válhat képzett hipnoterapeutává.). S a legnagyobb baj, ha az önjelölt „mágusok” pszichológiai ismeretek, mélyebb tudás híján képtelenek felelősséget vállalni a klienseikben generált változásokért, ami után nem tudják vezetni, megfogni a kezét, s ez óriási hiba. Szintén hiba, hogy nem építik a hozzájuk fordulók személyiséget, nem is képesek megítélni a személyiség érettségét, így a megélt élmény ellenére gyakran nem történik változás, vagy éppen negatív irányú az, akár úgy, hogy szétesik a személyiség. Pedig stabil személyiség nélkül nem létezhet spiritualitás, s még fontosabb, hogy a segítő rendelkezzen érett személyiséggel, továbbá korrekt, hiteles szakmai tudással.  

Így az érzelmi intelligencia fejlesztő – személyiségfejlesztő képzés keretében a sajátélményű személyiségfejlesztést helyezzük a fókuszba, s szeretnénk a tanult módszerek korrekt alkalmazásához szükséges mély pszichológiai és andragógiai tudást adni, és a hatékony munkához nélkülözhetetlen képességeket fejleszteni.


Ötödik kihívás: Rövid, néhány napos képzésen válhat-e valaki kompetens szakemberré, fejlődhet-e kellően saját személyisége?


Ma mindent gyorsan akarunk, lehetőleg a „legkisebb” erőfeszítéssel, pedig a léleknek – mint gyümölcsnek a fán – érési időre van szüksége. Személyiségfejlesztő képzésünk iránti igényt növelte, hogy ugyan kiváló segítő képzések léteznek hazánkban (például coach, mediátor), de rendkívül rövid időtartamuk miatt nélkülözik a legfontosabbat, a segítő önismeretének kellő mélyítését, attitűdjeinek fejlesztését. Így ezek a szakemberek későbbi munkájuk során – minden jó szándékuk ellenére - gyakran bevonódnak egy-egy helyzetbe, nem ismerik fel saját vakfoltjaikat, nem vagy csak nehezen látják át és még nehezebben kezelik a segítő-kliens kapcsolat pszichodinamikai történéseit, az indulat-áttételeket, az elhárításokat, ellenállásokat. Ilyenkor akaratuk ellenére sem tudnak kellően hatékonyak lenni, s nehezen ismerik fel a szakmai kompetenciahatárokat.

Emellett ahogy érik bármely segítő személyisége, egyre inkább érzi azt is, hogy más, egyre mélyebb tudásra, több eszközre van szüksége munkájához, ami csak hosszabb időtartam alatt sajátítható el.

Sok szakemberképzés manapság nemcsak rövid, de minőségbiztosítás nélküli, nem engedélyezett, ellenőrizetlen, csupán a képző szakmai lelkiismeretén múlik az, hogy a képzés milyen minőségű tudást ad át. Személyiségfejlesztő Akadémiánk valamennyi képzése a felnőttképzési törvény szerint engedélyezett, és a képzésben lévők személyiségére, a segítő-kliens kapcsolatra helyezi a fő hangsúlyt. Az „érzelmi intelligenciafejlesztő – személyiségfejlesztő” engedélyezett képzésünk 600 órában, 3 éves érési folyamatot biztosít Önöknek, magas sajátélményű, gyakorlatorientált órák által.


Értéket teremtünk: Műveltség kontra művelt lélek


Az érzelmi intelligenciafejlesztő-személyiségfejlesztő képzés szükségességét a felsorolt problémákon túl a tudományos kutatások eredményei is indokolják. Goleman szerint: Az életben elért sikerekhez fontosabb az érzelmi intelligencia, mint amit az iskolában tanulunk. A gazdasági életnek sem értelmi zsenikre van szükségük, hanem érzelmi intelligenciával rendelkező emberekre, akik kellő önismerettel és önbizalommal képesek küzdeni, a másik fejével is gondolkodni, saját érzelmeiket megélni, kontrollálni és asszertívan kifejezni, tudnak együttműködni, kommunikálni, konfliktusokat megoldani. A családban és a társadalomban való együttélést lényegesen javíthatja az emocionális intelligencia fejlesztése. A válásokat, a családok érzelmi problémáit, az erőszakot, a veszekedéseket, a család érzelmi egyensúlyának felbomlását emocionális intelligenciával el lehet kerülni. Az intelligencia általában az a képesség, amellyel a világ kihívásainak a lehető legjobban megfelelünk, melyek ma olyan sokrétűek, hogy szükségünk van értelmi, érzelmi, sőt spirituális intelligenciára is. S míg az értelmi intelligencia következménye a műveltség, az érzelmi intelligenciának a művelt lélek.


Ezzel a hittel és meggyőződéssel kezdtük meg tehát az új szakma megalkotását, elsőként több éves munkával magát az „érzelmi intelligenciafejlesztő” szakmát alkottuk meg és engedélyeztettük. Majd biztosítottuk az intézményes hátteret, megalapítottuk a Személyiségfejlesztő Akadémiát. Ezt követően engedélyeztettük az akadémia számára az ”érzelmi intelligencia fejlesztő-személyiségfejlesztő” képzés indítási jogát. Kiváló kollégák, tanárok, trénerek álltak szakmai tudásukkal, emberségükkel a céljaink, elképzeléseink mellé (számuk folyamatosan bővül), akik a következő napirendként be is fognak Önöknek mutatkozni.


Megélt élmények és önismeret


Számunkra a legfontosabb az érzelmi intelligencia fejlesztő-személyiségfejlesztő személyisége, felelősségvállalása, szakmai alázata, hitelessége, korrekt határtartása. Ezért a képzésén magas óraszámban tanítunk önismeretet, és emellett minden módszert a saját kompetenciáik fejlesztésén keresztül tanulnak majd meg. Bízom abban, hogy saját érzéseik mély megélése, valamint motivációik azonosítása növeli belső bölcsességüket, amikor jobban értik életük nehéz szituációit is, benne saját reakcióikat, és azokra már nem félelemmel tekintenek, hanem nagyszerű fejlődési lehetőségként. A folyamatos fejlődés eredményeként tovább nő önbecsülésük, ami a tudat immunrendszere. S ahogy az egészséges immunrendszer sem garantálja, hogy sosem betegszünk meg, de csökkenti annak esélyét, és betegség esetén segíti a gyors felépülést. Erős önbecsüléssel ellenállóbbá válnak az élet nehézségeivel szemben, problémáikat, félelmeiket könnyebben megoldják, legyőzik. Sőt, örömüket lelik abban, hogy azok, akik, s így nem kell lépten-nyomon közölniük ezt a világgal. Hanem egyre biztosabban érzik, hogy képesek irányítani az életüket, érzéseiket, megküzdeni a kihívásokkal, miközben tudják magukról, hogy elfogadhatóak, megérdemlik a szeretetet, a boldogságot, ugyanakkor képesek másokkal együttműködni, segíteni őket is a személyiségfejlődésük útján. Egyúttal képessé válnak segíteni, támogatni másokat abban, hogy jó életminőségben élő, küzdeni tudó, örömöt átélni képes, alkalmazkodó, segítőkész emberek lehessenek, akik elviselik a kiszámíthatatlanságot, is-is módon gondolkodnak (vagy-vagy helyett), maguk is birtokában vannak a pillanat mély megélésének-, a rácsodálkozás képességeinek. Akik el tudják ismerni mindazt a jót, és elfogadni mindazt a „rosszat”, ami bennük van. Akik nem külső okokat keresnek saját szomorúságukra, nem másokat hibáztatnak haragjukért. Akik egyre jobban ismerik az összes bennük lévő kellemes és kellemetlen érzést, és együtt tudnak élni velük, miközben jobban tudják szeretni önmagukat. Akik minél mélyebbre ásnak, annál több pozitív érzést találnak magukban, és annál több pozitív energiát tudnak mozgósítani a mindennapokhoz. Akikben nő önmaguk és mások megértése, az elfogadás, a bizalom, az empátia, és a szeretet. Akik nem csupán a könyvekből kapott műveltséggel, hanem a szívből szerzett bölcsességgel rendelkeznek,


Legfőbb vágyam, hogy mindez élhető és szerethető hallgatói közösségekben valósuljon meg minden városban a következő kedves történet szerint:


Mennyország és pokol (In: Erőleves a léleknek)

Egy ember mennyről és pokolról beszélgetett az Úrral. - Jer, lásd a poklot! – mondá az Úr.

Beléptek egy terembe, ahol jó néhányan ültek körül egy pörkölttel teli, hatalmas üstöt. Csonttá-bőrré soványodtak, az arcuk kétségbeesett. Mindegyikük kanalat tartott a kezében, mellyel az üstbe nyúlhatott, de a kanál nyele sokkal hosszabb volt, mint a saját karjuk, így nem tudták a szájukba tenni az ételt. Leírhatatlanul szenvedtek.

- Most jer velem a mennyországba! – hívta a férfit egy idő múlva az Úr. Egy másik terembe jutottak, pontosan olyanba, mint az első: ugyanaz a húsos üst, ugyanolyan sok ember, ugyanolyan hosszú nyelű kanalak. Csakhogy itt mindenkin látszott, hogy boldog és jól táplált.

- Nem értem – csodálkozott a férfi. – Miért boldogok ezek és miért nyomorultak amazok a másik teremben, ha egyszer minden ugyanaz?

- Ó, ez igazán egyszerű – mosolyodott el az Úr. – Az itteniek megtanulták etetni egymást.


Kívánom, hogy a következő években Önök „boldogok és jól tápláltak” legyenek, jóízűen „etessük” egymást a képzési csoportokban, s közösen segítsük azt is (ahogy ezzel a közös évnyitóval), hogy a képzési csoportokat összekötő „kanalak” is aktívak és segítőek legyenek. Köszönöm a figyelmet és kívánok tanárnak, diáknak, mesternek és tanítványnak egyaránt sok-sok élményt, megélt tapasztalatot, hatalmas önismereti és szakmai fejlődést. Ezekkel a gondolatokkal a Személyiségfejlesztő Akadémia első tanévét, a 2017/18. tanévet megnyitom.