Matkovics István
egyetemi szakoktató, tréner, kiképző mediátor, coach
Mérnök-trénerként vállalatvezetési, projekt manageri tevékenységem mellett egyre több és több tréninget vezettem. 10 éve kizárólagos tevékenységem lett a személyiségbeli kompetenciák fejlesztése, az életbeni boldogulás segítése. A felnőttoktatásban dolgozom, emellett munkahelyi, családi, párkapcsolati konfliktusos helyzetek, életproblémák feltárását, kezelését segítem kiképző mediátorként, coachként és facilitátorként.
Meggyőződésem, hogy az emberek magukban hordozzák azokat a saját kapacitásokat, amelyekkel sikeresebbek, hatékonyabbak lehetnek. Az ember természetéből adódik, hogy stresszes helyzetben megváltoznak a kompetenciái, torzul a kommunikációja. Ezért tartom fontosnak az Akadémia munkáját, hogy ebben az oktatásban lehetőség nyílik kompletten fejleszteni a résztvevőket, olyan kapacitásokat kihozni, amelyet az élet minden területén hasznosítani, és másoknak is tanítani tudnak.
Szívesen képeztem magam, saját belső kapacitásaimat is igyekeztem kiművelni. S minden új feladat - így az Akadémia szintén - a hallgatókon túl engem is segít a további fejlődésben. Iskoláim voltak: 2015: Facilitátor képzés (Fellegi Borbála vezetésével) , 2012: Coaching képzés, 2010.:Mediáció gyakorlata készségfejlesztő haladó tréning Sorszám: 100/2010, 2008.:Mediációs képzés Egyről a Kettőre” Alapítvány, 1994.Brit - Magyar Vezetőképző és Tanácsadó: Biz.szám: 2208/94, 1988. Felsőfokú dipl.: SZIKTMF (Győr)- Oklevél száma: 11-34/1988
19 éve foglalkozom tréningek vezetésével. Ez időszak elején - 2008-ig - a tréneri munkák mellett vállalatvezetéssel, projekt managementtel is foglalkoztam. 2008-tól kizárólag trénerként tevékenykedtem, elsősorban vállalati tréningeken a kommunikáció fejlesztése, a konfliktuskezelési stratégiák elsajátítása volt kiemelt terület számomra.
2010-től még inkább a konfliktuskezelési módok, stratégiák felé fordultam. Elvégeztem a mediátorképzést, a coach képzést, a facilitátor képzést, és gyakorlatban is mediálni kezdtem, coachingot folytattam, és facilitátorként csoportok konfliktuskezelésében vettem részt. Jelentős projektekben, akkreditált képzésekben vettem részt: 2013-ban a TÁMOP 5.6.1.C-11/2-2011-0008 „Az áldozattá válás megelőzését és az áldozatsegítő programban, amelyben 23 fő pedagógus számára tartottam akkreditált mediátorképzést, végeztünk mediációs gyakorlatokat, és Iskolai tájékoztató fórumot.
2014-ben a TÁMOP -5.6.1.B-12/1-2012-0023 azonosító számú programban a, „Képzett ifjúság, büntetlen felnőttek” című projektben a mediátorképzés mellett 22 fő részére „Agressziókezelő és szociális kompetenciafejlesztő” tréner-képzést vezettem.
2015. 2016. években több csoportban, több helyszínen mediátorokat képeztünk – zömében Licskai Gergővel -, és adtunk a hallgatóknak (42 fő) alapos és korszerű módszertani tudást, szakmai hitet. Emellett vállalatok számára tartottam fejlesztő képzéseket asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés témaköreiben, továbbá stressz-kezelési gyakorlatokat tanítottam számukra. (Pl: Intrum Justitia, C&A, Comesa)
Az elmúlt évek tapasztalatai megtanítottak a stresszkezelés és a kommunikáció olyan gyakorlatára, amely mind a segítő ágazatokban, mind a verseny-szférában a hatékonyságot képviseli az emberség, a másik fél tiszteletben tartása mellett. Ezt a kommunikációt adom át a tréningeken olyan gyakorlati megközelítésben, amely a résztvevők számára az alkalmazást teszi lehetővé.
Folyamatosan önkéntes munkát is vállalok - civil szervezetekben, iskolákban, alapítványokban, gyermekotthonokban - olyan résztvevők számára, akiknek a megadott programok anyagilag nem mindig elérhetőek. Fontosnak tartom, hogy ők is eszközöket kapjanak, megoldási lehetőségeket, hogy munkájukban még jobban teljesítsenek.