Kosányi Zsoldos Mária
tanár, érzelmi intelligenciafejlesztő-személyiségfejlesztő
Gyerekkorom óta kerestem az utamat, azt a hivatást, amit szenvedéllyel, újra meg újra fellángoló tűzzel és energiával tudok végezni; ami megköveteli és lehető is teszi a folyamatos fejlődést, tanulást!
Ez a keresés meglehetősen hosszúra sikeredett, tele vargabetűkkel, újrakezdéssel, eleséssel és feltápászkodással! Útközben megtapasztalhattam önmagam, gyengeségeimmel és erősségeimmel, átélhettem, hogy a hozott és szerzett mintáim hogyan tudnak egy bizonyos helyzetben segíteni, a másikban pedig akadályozni. Mélyen, legbelül, volt bennem egy szilárdan hittem és hiszek abban, hogy minden ember, közöttük én is, céllal és küldetéssel születik, amit ha megtalál magában, akkor azt teljes hittel, és meggyőződéssel tudja képviselni egy életen át!
A gimnázium elvégzése után a PTE matematika-technika szakán tanultam, mellette levelezősként a Pázmány Péter Tudományegyetem Hitoktatói képzésére is jártam, majd a tanulmányaim vége felé felvételiztem a PTE biológia szakára. Valójában a képzési időt vágytam meghosszabbítani, hiszen nem éreztem, hogy ez lenne az én mélyen vágyott utam. A hivatás keresésbe az élet is besegített, kaptam néhány év haladékot, ami bár akkor nagyon nehéznek tűnt, még is segítségemre volt abban, hogy azzá váljak, aki most vagyok.
Kilenc éven át (2011-2020) zumba oktatóként dolgoztam, amely során módomban állt a kapcsolódási képességemet, a nonverbális jelekkel való kommunikációmat fejleszteni. Tanulságos volt megélni az „igazodva vezetés” csodáját, hiszen zenére, ritmusra kellett mozognom, miközben a jól begyakorolt koreográfiát folyamatosan a résztvevők képességeihez, és hangulatához kellett igazítanom.
Zumbaoktatói tevékenységem vége felé találkoztam a családállítással, majd Weiss Ildikó Szilvia javaslatára kezdtem el a Személyiségfejlesztő Akadémiát, ahol a saját bőrömön tapasztalhattam meg a változás és változtatás csodáját! Megélhettem azt, hogy sosem késő elindulni az önismeret útján, és hogy ez a változás milyen gyógyító és reparatív erővel hat a környezetemre is.
2018-ban kiváló eredménnyel végeztem, így lettem „Személyiségfejlesztő-érzelmi intelligencia fejlesztő” (Szemályiségfejlesztő Akadémia). Munkámat azóta is folyamatos csoportos, illetve egyéni szupervízió mellett végzem.
Dr. Daubner Bélánál az „Emberlét”, „Asszertív Kommunnikáció”, és az „Integrál Mindfullness” képzéseken vettem részt (Tudat és Tudatosság Kft.). Tanulmányaimat a Személyiségfejlesztő Akadémia keretein belül a „Párkapcsolati segítő” továbbképzésen folytattam, jelenleg pedig a „Személyiségfejlesztő Terapeuta” képzés lelkes és elkötelezett hallgatója vagyok. Időközben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Pszichológia szakára, ahol a képzésem folyamatban van.
A Személyiségfejlesztők Országos Szövetsége megbízásából 2022-ben szintetizáló felkészítést tarthattam a végzős akadémisták részére, amit nagy izgalommal és lelkesedéssel végeztem. Alapvetően természettudományos gondolkodású ember vagyok, az információkat, a részleteket csak egy összefüggő hálózat részeként tudom igazán értelmezni, megérteni, megjegyezni. Számomra az oktatás egy csodálatos ajándék, hiszen miközben igyekszem az összefüggésekre rávilágítani, magam is egy mélyebb megértésre jutok. Tanítás közben megélhetem a kapcsolódás szépségeit és nehézségeit, és megtapasztalhatom azt, amit mesteremtől, L. Stipkovits Erikától tanultam, hogy nem csak a fejlődés/gyógyulás alapja a kapcsolat, de a tanítás eredményessége is nagyban ezen múlik.
Magánemberként és szakemberként is a változásban és a változtatás lehetőségében hiszek, abban, hogy mindennek az alapja maga a segítő kapcsolat. Hiszem, hogy ez a szemlélet tanítható, hiszen ezt magam is megtapasztaltam/tapasztalom az Akadémiai tanulmányaim folyamán!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy oktatóként a mestereim mellett én is részt vehetek a Személyiségfejlesztő Akadémia munkájában.