Czillinger Éva
egészségfejlesztő szakpszichológus, tréner, grafológus
„Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél. Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)
Úgy vélem, hogy az életünk során mindig van lehetőségünk változásra, saját belső erőforrásaink felfedezésére, kimunkálására. Munkám során fontos számomra az egyénben rejlő lehetőségek kibontakozásának segítése.
Pszichológus diplomámat Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat, ahol egészségfejlesztő szakpszichológusnak tanultam. Ezt követően több speciális képzésen vettem részt (Neuro-lingvisztikus Programozás, Williams Életkészségek Stresszkezelő és kommunikációs készségfejlesztő program, Logoterápiás és Egzisztenciaanalitikus Tanácsadó, Utánképzés foglalkozásvezető, Kommunikációs Foglalkozásvezetői képzés, Relaxációs módszerek - Autogén tréning), jelenleg az Integratív Hipnoterapeuta képzés záró szakaszánál tartok.
A személyiség feltárásának minden formája érdekel, így az egyén íráson keresztüli megismerése is foglalkoztatott ezért grafológiai tanulmányokat is folytattam. Társszerzőként közreműködtem a Dr. Agári Tamás – Dr. Szidnai László szerkesztette A grafológia kézikönyve című kiadvány elkészítésében.
Több évtizedes tapasztalattal rendelkezem tanácsadásban, képzések, tréningek vezetésében. Főként stresszkezelés, reziliencia, változás és motiváció, időgazdálkodás, pályaorientáció/pályakorrekció, konfliktuskezelés témákban tartok tréningeket. Multiplikátorok és trénerek képzésében is tapasztalatra tettem szert.
Számos alkalommal vettem részt szakmai és tréning anyagok kidolgozásában pedagógusok, álláskeresőkkel foglalkozó szakemberek, egészségügyi szakdolgozók részére.
Az irodalom, a költészet gyerekkorom óta vonzó terület számomra. Szavalóversenyek rendszeres résztvevője voltam, egy irodalmi színpad előadásaiban is gyakran közreműködtem, ahol megtapasztalhattam a költészet nyújtotta élmény átadásának szépségét. Hiszek a versek segítő erejében, abban, hogy a költészetnek személyiségformáló ereje van.
Magyar Pszichológiai Társaság, Magyar Logoterápia és Egzisztenciaanalízis Egyesület, Integratív Pszichoterápiás Egyesület tagja vagyok.